Tarja Turunen - I walk alone
I'm disgusted by boys. Really. That's what I realized at the last party. When that guy tried to kiss me, but ended up licking my cheeks, all I could think about is "it's similar to what my dog does, but he is more disgusting". And any guy, who seems handsome or at least okay for me, when they come closer, all I start thinking about is when he will leave... I wonder what's wrong with me... maybe it's really better for me to be alone....
By the way, I went to row today. I couldn't go to the river, because I storm came, but the ergometer was good. Now I'm tired like hell, but feel good and calm in a way. Nice feeling. I want to go again. Though I'm still scared how I will manage to row when I will go to the river and really have to row. I've never done it before. I hope I won't be too bad at it.
And I found a good part in my book again, so at the end of my post, let me share with you it. I found it really true again so I don't want to comment it. Just read:
"-Érted? - kérdezi, miközben a műanyag csomagolással bajlódik.
- Mindent. - Nemcsak úgy mondom. Tényleg értem. Eljött az életében az a pillanat.
A pillanat nem az idő egy szelete, hanem egy kérdés. Felismerés. Megrázkódtatás. A pillanat akkor jön el, amikor felnézel, és meglátod, hogyan nyúlik el az életed a további hetven évre. És közvetlenül előtted ott tornyosul, mint egy hatalmas útakadály, a kérdés: "Elég jó nekem ez az élet a következő hetven évre?" De lehet, hogy ezt könnyű megválaszolni. A következő, logikusan adódó kérdés - tudok így élni? - az igazán halálos. Mert nem az eldöntendő kérdések fajtájába tartozik, hanem a "csináld, különben meghalsz" kategóriájába.
Én kerülöm ezeket a pillanatokat."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése